KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

A kedvenceim között biztosan találsz számodra kedves zenét is.



„Több dolgok vannak földön és égen, Horátio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

William Shakespeare Hamlet



2018. május 21., hétfő

Az örök fiatalság titka


Fehér kórházi ágyak, fehér falak, síró nevető gyerekek, zaj, látogatási nap. A kisfiú szófogadóan ül az ágyában, a mamát várja, biztosan hoz fagyit, vagy legalább egy kis csokit. A mama gyors léptekkel jön, ránéz a bekötött szemére és sírva fakad.

- Istenem! Ezt a tragédiát, még katona se lehetsz majd kisfiam.

- Nem? Hát akkor majd valami más leszek. Ne sírj mama, megsúgok egy titkot, de ne mond senkinek, a másik szememmel mindent látok.

A mama sír, nevet egyszerre, szorosan öleli a fiút. – Ej, te gyerek, de megnevettettél! – hajtogatja.

Borús esőre álló őszi idő, a Fő utcán tömeg halad, hosszú sorokban. Mama áll a kapuban, nézi, hova a fenébe mehetnek? – szólt a mögötte szorosan álló tíz év körüli fiúcskának. – A laktanyához, leverni a csillagot – feleli a gyerek. – Te meg ezt honnan tudod? –

- Német bácsi, a postás mondta, hogy megint cirkusz van odaki, mennek leverni a csillagot.

- Csöndesen te! Az ebéd kész, mákos tészta a gázon, ha apád hazaér a gyárból. ráérünk, mi is kimehetünk megnézni.

A tömeg áthaladt a Főkapu alatt, teherautók jöttek, tele fiatal, lukas zászlót lengető, puskákkal hadonászó hangos fiúval. Mikor a laktanya közelébe értek, a tömeg megállt. Mama és a fiú egészen hátul álltak, a zajos tömegtől nem láttak, nem hallottak semmit, csak a felcsattanó puskaropogásra kapott észbe a mama, és lerántotta maga mellé a földre a gyereket. Kezét el nem engedve, vérző, jajgató embereken másztak át, csak akkor mertek felállni, amikor kiértek az útra. Szinte futottak hazáig. Levetették a véres ruháikat, a mama a gyerek elé tett egy tányér mákos tésztát. – Egyél, ha már életben maradtunk, ha már a Mária kötényében voltunk, lakjunk jól!

 A fiú ijedten tömte magába a tésztát, mikor végzett hirtelen felállt, és kiadta magából az egészet a konyha kövére.

A szél sem rezdült azon a csodálatos májusi napon. Hársfa illatú utcákon a kerítésekre omlottak a piros, sárga, fehér futórózsák. A fiú, öltönyben állt, még a ballagásiban, kicsit szűk, de elmegy. A menyasszony, kontyba kötötte a haját, és a barátnője esküvői ruhájában készen állt a szertartásra. Már ötvenegy éve, eltelt két emberöltő is talán, mikor kimondtam az igent a fiúnak, életünk legszebb májusán.

Hideg téli nap, a temető havas útját hosszú sorokban tapossák az emberek. A fiút a pincér társai viszik a vállukon, a sírba leeresztve, a pap hangját hallom, de nem értem szavát. A csendbe hirtelen egy szomorú hegedűszó hasít bele. A fiú még nem volt harminc éves.

Az örök fiatalság titka, csak annyi, hogy fiatalon kell halni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim

Blogarchívum