Hétfő délre
értünk haza, ráértünk, David csak délután rendelt, én szabadon rendelkeztem az
időmmel. Annyi ideje még volt, hogy elfogadja az invitálásomat. Azt akartam,
hogy lássa, hol, és hogy élek. A teraszon kávéztunk, azzal a kellemes érzéssel,
hogy a hétvégénk igazán jól sikerült. Már a következő hajóutat terveztük. David
ezt is meglepetésnek szánta, de megígérte, hogy a hét közepén ideugrik, és
megbeszéljük majd a részleteket.
Egész délután rakodtam, hol a mosógépbe, hol a
lakásban, a gondolataim is ide-oda csapongtak. Éreztem, hogy valami új, egészen
más kezdődik el az életemben. Az ember társas lény, nem élhet örökké egyedül,
még akkor sem, ha számos előnye van. Fiatalon, amikor könnyen ment volna az
állandó kapcsolat keresése, más céljaim voltak az életemmel. A szüleim halálát
követő depressziós időszak után, ismertem meg a barátnőmet, az ő
életfilozófiáját hittem helyesnek, a magam számára is. Az élet rövid, minden
percét ki kell használni, fő a függetlenség. Carpe diem…, majd jött az - élj a
munkádnak - szlogen. Hittem, hogy ismert író leszek, de az élet, és a
megélhetés másfelé terelt, ismert lettem, de igazi író nem, bedaráltak a
mindennapi gondok. Negyvenöt éves vagyok, és ha józanul visszatekintek az
eddigi életemre, nem látok semmit, amiért érdemes volt élnem. A könyveim, ahogy
kijönnek a nyomdából, sokan elolvassák - könnyű szórakozás - gyorsan
elfelejtik, többnyire eldobják, vagy a könyvespolc mélyébe rejtik. Hát
tananyaggá soha sem válok az iskolákban.
Beleszerettem
ebbe az emberbe, a szerelem kezdetén vagyok, innen még visszafordulhatok, még
egyszerű lenne, egyikünket sem viselné meg nagyon, mégsem teszem, pedig egy kis
hang belül erre biztat. Megmagyarázhatatlan, rossz előérzet lengi be ezt a
kapcsolatot, de nem találom, nem látom semerre az okát. Ha a szerelem útján már
messze járok, többé nem leszek képes az intő jelek érzékelésére, már nem tudok
visszafordulni, de miért is kell ezen gondolkodnom folyton. Hiszen, mi valószínűleg
soha nem fogunk összeköltözni, már nem lesznek gyerekeink, mi hétköznap éljük a
régi megszokott életünket. Mi leszünk a hétvégi szeretők, akik alig várják a
szombatot. Nekem ennyi elég, sőt tökéletes.
Borongós
hangulatban ültem a gép elé, gyorsan belenéztem a határidő naplómba, a sok
tennivaló, visszahozta a gondolataimat a mindennapokba. Felhívtam az öcsémet és
beszámoltam neki a hétvégéről, nem titkolva, hogy szerelmes lettem.
Az orvos
amint hazaért, kiült a gyönyörű kis kertjébe, kezében egy hideg üdítővel, és az
elmúlt napokon jártak a gondolatai, éppúgy, mint Miriamnak. Boldognak érezte
magát, sikerült meghódítania azt a nőt, akire vágyott. Férfiúi hiúság – talán -
gondolta. Megnyugtatta a lelkét a tudat, hogy vége a futó kapcsolatoknak,
melyeket kizárólag a szex utáni éhség irányított. Fiatal, többnyire üresfejű,
egyéjszakás kalandra vágyó lányokat vitt fel a hajójára. Igaz én sem voltam a
szellemi színvonalam magaslatán, a legtöbbnek a nevére sem emlékszem már - gondolta.
Grétára
gondolt, akit túlságosan is szeretett, de megölte kapcsolatukat az ő birtoklási
vágya, Gréta rideg, távolságtartó német természete. A végén már csak egymás
mellett éltek, mint az idegenek, és mégis, amikor Gréta elment, úgy érezte
összeomlott a világ. Elhatározta ezt a hibát soha többé nem követi el, igaz már
vagy huszonöt évvel lett bölcsebb azóta. Az lenne a legjobb, ha a hétvégeket töltenénk
csak együtt Miriammal, hét közben mindenki a munkájának élne, mi csak hétvégi
szeretők lennénk – gondolta. Hirtelen az órájára nézett, már a váróban ült a
délután első kliense.
Csütörtök
délelőtt már nagyon vártam David telefonját, tíz óra után végre hívott, itt áll
a kapum előtt. Meglepődtem, csak telefont beszéltünk meg, még szerencse, hogy
pont végeztem a futás utáni zuhanyozással.
Üdvözlésképpen úgy csókolt meg, mintha egész héten erre várt volna,
nagyon jólesett.
- Mit
szólnál Miriam, ha most egy kicsit messzebb hajóznánk, persze nem a
Csendes-óceán közepére, csak a part menti Biribie sziget legnagyobb strandjára
– Banksia Beach –re.
- Rendben,
arra sem voltam még, igaz alig pár szigeten jártam csak az ismerőseimmel. Nem
voltak ilyen megszállott hajósok közöttük, mint te.
- Örülök,
nem bánjuk meg, még ma bérelek egy kis part menti nyaralót, mindegyiknek van
stégje, hajókikötővel. Ha unatkozunk, majd körbehajózzuk a szigetet nappal,
estére visszaérünk.
David
ottmaradt délig, együtt ebédeltünk, olyan természetesnek tűnt minden, mintha
ezer éve ismernénk egymást. Boldog voltam.
Estefelé
Lily barátnőm kukkantott be hozzám, hozta a kíváncsiság. Mindent tudni akart az
útról, de nem igazán voltam beszédes kedvemben. Lily szerint ez is olyan futó
kaland lesz, mint a többi, mint a sajátjai. A férfiak csapodárok, számítóak,
nem érdemes egy mellett kikötni. Nem cáfoltam meg, csak hallgattam a szóáradatot,
észre sem vette, hogy alig válaszolok a kérdéseire. Késő este ugrott fel
hirtelen, hogy neki már mennie kell, reggel nagyon korán kel, elutazik az
anyjához Sydney-be, mert megbetegedett.
- Nem
komoly, de az ördög nem alszik, jobb, ha ránézek, nem fiatal már. Szórakozz jól
a hétvégén, majd találkozunk a jövő héten és jól kidumáljuk magunkat – mondta
és közben lenyomta a kilincset.
Azon kaptam magam, hogy szinte alig ülök a gép
előtt, nem megy az írás. Össze kellene szednem magam, ebből a semmittevésből
nem élek meg. Korán lefeküdtem, és a pénteki napot az írásnak szenteltem, de
nagyon döcögősen ment a munka, folyton elkalandoztak a gondolataim.
Szombaton
reggel indultunk ki a Brisbane-n, de most a part mellett északnak vettük az
irányt, végighajóztuk a Moreton öblöt. Kicsit tovább tartott az út, mint
múltkor, de észre sem vettük, jól eldiskurálgattunk mindenféléről, gyorsan
eltelt az idő.
- Eddigi
utunkon soha nem esett, a megszokottól jobban nem támadt fel a szél, még
borúsra sem fordult sosem az idő. Ez csak mi szerencsénk most, vagy ez a
megszokott? – érdeklődtem kíváncsian.
- Ez csak a
mi szerencsénk most, sajnos már kerültem viharba, de jelzik, ha nem lehet
kihajózni. Persze, ha messzebb megyünk, mint most, figyelni kell az
előrejelzést, de még úgyis belefuthatunk egy ítéletidőbe, de mondom, csak
egyszer fordult elő. Ezzel a kicsi hajóval jobb a csendesebb vizeken hajózni.
- Most jól
megnyugtattál! Majd figyelem az ég alját!
- Hát az már
régen rossz, ha te látod meg, valószínű, hogy elkéstünk akkorra, hacsak nincs a
közelben a part.
- Miért
Ausztráliát választottad új otthonodnak, hogy-hogy nem Európát?
- Ausztrália
vonzott, új életet akartam kezdeni, hol kezdjem máshol, mint itt a szerencsés
országban. Így nevezik Amerikában is - Lucky Country. Az itt élők mind
bevándoroltak, még ma is fogadnak be, de már megválogatják, hogy kiket.
- Fegyenceket
biztos nem! A mi őseink angol elítéltek voltak, mégis, az emberek számára
igencsak jól élhető országot teremtettünk, sokan vágynak az itteni életre. Jó
helyen kötött ki Cook kapitány 1770-ben. Phillip kapitány meg hajószámra
hordta ide a fegyenceket Angliából. Ha ma látná, igencsak elámulna, mivé fejlődtek
a hajdani fegyenc kolóniák.
- Rövid
történelme van Ausztráliának, de a fejlődése emiatt lett rohamos, annak a sokféle
nációnak köszönhetően, akik mind hozták magukkal a tudást, szokásaikat és itt
kamatoztatták. Mindjárt odaérünk Miriam, innen számítva, úgy tizenöt perc múlva
kikötünk.
Az érkezés
elkápráztatott, a nyaraló kicsi volt, de tündéri, gyönyörű kerttel a ház körül.
Itt sem épültek egymáshoz közel az épületek, levegősen, van tér a nyaralók
között, hogy az emberek ne lihegjenek egymás nyakába. Persze azért nem
mindenütt van így, később a szigeten jártunkban tapasztaltam meg.
Kényelmesen
elhelyezkedtünk, a hajót kiköthettük a stég végében. Most nem kellett
pakolászni, csak a személyes dolgainkat vittük be a házba. Az ebédet kihagytuk,
egész úton kekszet ettünk és narancsot. Kellemes hűs teraszon kávéztunk és
figyeltük a vizet. Estére begyalogoltunk a sziget belsejébe és egy étteremben
jól bevacsoráztunk, szerencsére a hosszú úton lejárhattuk a bőséges vacsorát.
Hazaérve egy üveg jófajta bor mellett kezdtem el mesélni a következő álmom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése