KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2018. május 21., hétfő

Az örök fiatalság titka


Fehér kórházi ágyak, fehér falak, síró nevető gyerekek, zaj, látogatási nap. A kisfiú szófogadóan ül az ágyában, a mamát várja, biztosan hoz fagyit, vagy legalább egy kis csokit. A mama gyors léptekkel jön, ránéz a bekötött szemére és sírva fakad.

- Istenem! Ezt a tragédiát, még katona se lehetsz majd kisfiam.

- Nem? Hát akkor majd valami más leszek. Ne sírj mama, megsúgok egy titkot, de ne mond senkinek, a másik szememmel mindent látok.

A mama sír, nevet egyszerre, szorosan öleli a fiút. – Ej, te gyerek, de megnevettettél! – hajtogatja.

Borús esőre álló őszi idő, a Fő utcán tömeg halad, hosszú sorokban. Mama áll a kapuban, nézi, hova a fenébe mehetnek? – szólt a mögötte szorosan álló tíz év körüli fiúcskának. – A laktanyához, leverni a csillagot – feleli a gyerek. – Te meg ezt honnan tudod? –

- Német bácsi, a postás mondta, hogy megint cirkusz van odaki, mennek leverni a csillagot.

- Csöndesen te! Az ebéd kész, mákos tészta a gázon, ha apád hazaér a gyárból. ráérünk, mi is kimehetünk megnézni.

A tömeg áthaladt a Főkapu alatt, teherautók jöttek, tele fiatal, lukas zászlót lengető, puskákkal hadonászó hangos fiúval. Mikor a laktanya közelébe értek, a tömeg megállt. Mama és a fiú egészen hátul álltak, a zajos tömegtől nem láttak, nem hallottak semmit, csak a felcsattanó puskaropogásra kapott észbe a mama, és lerántotta maga mellé a földre a gyereket. Kezét el nem engedve, vérző, jajgató embereken másztak át, csak akkor mertek felállni, amikor kiértek az útra. Szinte futottak hazáig. Levetették a véres ruháikat, a mama a gyerek elé tett egy tányér mákos tésztát. – Egyél, ha már életben maradtunk, ha már a Mária kötényében voltunk, lakjunk jól!

 A fiú ijedten tömte magába a tésztát, mikor végzett hirtelen felállt, és kiadta magából az egészet a konyha kövére.

A szél sem rezdült azon a csodálatos májusi napon. Hársfa illatú utcákon a kerítésekre omlottak a piros, sárga, fehér futórózsák. A fiú, öltönyben állt, még a ballagásiban, kicsit szűk, de elmegy. A menyasszony, kontyba kötötte a haját, és a barátnője esküvői ruhájában készen állt a szertartásra. Már ötvenegy éve, eltelt két emberöltő is talán, mikor kimondtam az igent a fiúnak, életünk legszebb májusán.

Hideg téli nap, a temető havas útját hosszú sorokban tapossák az emberek. A fiút a pincér társai viszik a vállukon, a sírba leeresztve, a pap hangját hallom, de nem értem szavát. A csendbe hirtelen egy szomorú hegedűszó hasít bele. A fiú még nem volt harminc éves.

Az örök fiatalság titka, csak annyi, hogy fiatalon kell halni.

2018. április 22., vasárnap

Föld napján 2018


Négy és fél milliárd év kellett a Földnek, hogy az élet otthonra találjon rajta. Nem tudjuk, meddig lesznek a földi körülmények ennyire barátságosak, élhetőek a számunkra, de ha rajtunk múlik, bizony nem sokáig. Az idei Föld napján a műanyag hulladék okozta szemét káros hatásaira szeretne fókuszálni a világ. Lassan már minden műanyagból készül, szinte nincs használati tárgyunk, amibe ne lenne műanyag, mely áldás és átok egyben. Az óceánjaink alját beborítja a mikró szemcsékbe lerakodott műanyag, a felszínén pedig úszó PET- palack szigetek vándorolnak. Zacskóinkat, nejlon táskáinkat viszi a szél, mint kis zászlók úgy lobognak a bokrokon, fákon fennakadva. Halaink pusztulnak el az elnyelt zacskóinktól, palackjainktól. De láttam egy állatorvosi sorozat filmben, amikor az orvos sok kilónyi műanyagot szedett ki a tehén gyomrából, azt legelt szegény, fű híján. Fogalmam sincs, hogy mivel lehetne helyettesíteni a műanyagot. A nejlontáskák helyett a papír szóba sem jöhet, mert a fa, még a papírfa is drága dolog, és nem megoldás a pazarlása. Hallottam, hogy már felfedezték a műanyagzabáló baktériumot, de lehet, hogy álhír csupán, és ha igaz is, ki tudja, mivé alakítja át, lehet az káros anyag is. Egyelőre nincs más megoldás, vissza kell fogni a műanyag pazarlást, tiltásokkal, hozzá kell szoknunk, hogy az áruk egyszerű csomagolást fognak kapni, mi pedig leszokunk a nejlontáskákról, zacskókról.
Nem tudhatjuk, hogy a kozmikus időszámításhoz képest, a mi röpke létezésünk mikor ér véget, de addig is őriznünk kell a magunk és jövő generációi számára az élhető földi körülményeinket, hogy ne egy szeméthegyet hagyjunk magunk után.

2018. április 13., péntek

Névnapodon


Legvégül

Ami marad legvégül,
könny áztatta föld,
csend, és felejtés.
Mégis, kezdettől végig
hisszük, minden
percünknek oka van,
vésett lépteink nyomát
nem törölheti az idő.
Nélkülünk más lenne
a gyönyörű egész.

Kardos M. Zsöte verse   Vangelis Rinas festménye

2018. április 4., szerda

DÜH


„ Az emberek csak azt látják, aminek a látására felkészültek „
Ralph Waldo Emerson

Valahol olvastam, hogy a bennünk rejlő, vagy tomboló érzelmek festik meg a körülöttünk létező világot. Mikor változik ragyogó sárgáról komor feketére, csak sejtem, de nem tudom biztosan. Elkeseredett vagyok, magam körül dühöt, haragot látok. Nem ismerem az okokat, melyek borúlátóvá tettek, egy örök optimistának látszó embert.
Talán a korom, az idő, mely megannyi tapasztalattal áldott, vagy büntetett meg. Talán a változó világ, melyet már képtelen vagyok rugalmasan felfogni. Talán az egyre kopó emlékezet, mely folytonosan hasonlításokba viszi bele a napi történésekkel kapcsolatos gondolataimat. Talán csak a szépre emlékezem, az agyam jótékonyan kihullajtja a rosszakat. Talán az információk tömkelege, mely úgy áraszt el mindent, mint a sáskahadak.
Talán mind oka, nem tudom, de meggyőződésem, hogy a világ, hat a benne élőkre, nem térhetünk ki előle, talán csak egy remeteélettel. A mai, úgy érzem pusztuló világ, megváltozott erkölcseivel, megváltozott értékrendjével, számomra idegen szemléletével elveszi tőlem az optimista jövőbe látás becses ajándékát.

Kedvenceim